A turisztika irányába nyit az egykori iparváros

A turisztika irányába nyit az egykori iparváros

Komoly stratégiai tervezés után a Duna-parti kisváros, Lábatlan a turisztika felé nyitásban látja a jövőt. Az új modell kielégíti a legfrissebb trendeket is, hiszen a legújabb kutatások azt igazolják, a városi emberek szívesen töltik aktívan szabadidejüket.

Lábatlan legújabb attrakciójával, a Dunamente Ökocentrummal felírta magát a hazai turizmus térképére. Az eddig iparvárosként definiált település ezzel kitört a skatulyából és aktív turisztikai programokkal kiegészített szolgáltatásai az iskolai csoportok, fiatalabb családok és az idősebb korosztály számára is izgalmas programokat kínálnak. Hiteles a város új iránya, hiszen ahogy a város a fenntartható turizmusfejlesztést tűzte ki célul, úgy az Ökocentrum is a klímavédelem és a fenntartható jövő témakörét tárja a látogatók elé.  

Céljaink között szerepel, hogy a helyi lakosok még büszkébbek lehessenek városukra, és azok is felkapják a fejüket Lábatlan nevének hallatán, akik korábban kevésbé vélték izgalmasnak a települést és a térséget, mondta Szekér Zoltán, a Dunamente Ökocentrum csapatának vezetője.

A Duna-parti város tengernyi élményt rejt, amelyet most meg is mutatunk. Aki ide ellátogat, az nem csak egy tartalmas programmal gazdagodik a Látogatóközpontban, hanem családtagjaival kirándulhat, bringázhat egy jót, és maradhat idő a pihenésre is. Az újfajta márkaépítés ezeket az egymásra épülő rétegeket jeleníti meg. Azért dolgozunk, hogy minden korosztály megtalálja a számítását, legyen szó iskolai osztályokról, kisgyermekes családokról vagy akár a szenior generációról.

Szekér Zoltán hozzátette, hogy az új márka építése során fontosnak tartották kiemelni az aktív turisztikai lehetőségeket, hiszen egyre népszerűbbek a mindennapi mókuskerékből kitörni vágyók között a bakancsos túrák, a kerékpártúrák és a vízisportok, amelyek változatos kalandokat kínálnak és remek csapatépítő programok is.

  • Szerettük volna bemutatni a településen eddig rejtve maradt természeti értékeket is, hiszen nem csak a Gerenday Kert kínál izgalmas felfedeznivalót, de a környékbeli dombok, hegyek is, amelyek érdemesek arra, hogy megmutassuk őket a természetkedvelőknek. Ráadásul a település mellett folyik a Duna, adta tehát magát a lehetőség, hogy a vízisportok – sárkányhajózás, kenu – is szerepet kapjanak a turisztikai kínálatban. A csomagokat úgy állítottuk össze, hogy folyamatosan változó, izgalmas programok közül válogathatnak az idelátogatók. Így szeretnénk elérni, hogy Lábatlan egész évben, évszakoktól függetlenül vonzó célpont lehessen a jövőben.

Nagy kihívás van abban, hogy nem csak a látogatók, de a szakma, a turizmusban dolgozó szakemberek figyelmét is felhívjuk magunkra, hiszen remek közös projektek születhetnek, amelyekben egymást erősíthetjük. A kistelepülések felé is pozitív üzenete van egy ilyen jellegű változtatásnak, brand újításnak. A sikeres váltás számukra is azt üzenheti, hogy igenis van még hely Magyarország turizmusának térképén, van igény teljesen új dolgokra, a befektetett munka mindenképpen meghozza a gyümölcsét. 

Valamint korunk egyik nagy kérdését, a klímavédelem témakörét is megismerhetjük élményszerűen, és a látogató önmagának tud választ adni a kérdésre: És Te mit tehetsz? 

A megújulás tehát inspiráló lehet más közösségek számára is, és magában hordozza a lehetőségét annak, hogy a helyi szolgáltatók tovább bővítik kínálatukat, a megnövekedett igényeknek megfelelő lehetőségekkel. Az Ökocentrum már most együtt dolgozik a helyi vendéglátóegységekkel, sportegyesületekkel az érkező turisták komplex kiszolgálásában.

A Látogatóközpont figyel a helyi lakosságra is. Május 1-jétől indult hivatalosan a Dunamente Superior MTB csapat, heti többszöri kerékpáredzésekkel, amely egy újabb sportolási lehetőséget jelent a helyben élők fiatalok számára. Ősztől várhatóan helyi szakkörökkel, előadásokkal invitálja az érdeklődőket, kibővítve ezzel a városi programkínálatot.

A közeljövőben az együttműködések további bővítésén dolgozik a Látogatóközpont. Szállodai csomagok kialakításával az egyéni vendégek bővített körét tudja majd megszólítani.

Ősztől pedig az általános iskolák második helyszínévé változik az Ökocentrum, hiszen a tervek szerint a természettudományi órák különleges helyszínét fogja adni a kiállítótér.

Vélemény, hozzászólás?